Dr. Edward Bach a virágeszenciák megalkotója, hitt abban, hogy az egészség és az elégedettség kéz a kézben jár. Vallotta, hogy a természet közelsége, a kapcsolatok ápolása, az odaadóan végzet munka és kötelesség mind-mind hozzájárul a lelki egyensúly megtartásához.
"A Bach-virágok által semmi olyan nem kerül belénk, ami eleve nem volt ott, csak bennünk ébred fel az öngyógyító erő, amely a negatív gondolatokat pozitív irányba tereli, úgy hogy közben meghagyja a tanulás lehetőségét, tehát nem elnyomva a problémát, hanem segítve a megértését, elfogadását és elengedését."
Dr. Edward Bach a virágterápia rendszer megalkotásával akár Nobel díjat is kaphatott volna.
A hívatását kivételes tehetségű orvosként kezdte és fontos volt számára hogy ne a betegséget, hanem az embert gyógyítsa. Holisztikus szemléletet alkalmazott, mert a gyógyítás során figyelembe vette a hozzáforduló emberek kedélyállapotát, lelki alkatát, viselkedési formáit, és a környezetet is melyben éltek.
Az érzelmi állapotunk összefügg a betegségünkkel
Megfigyeléseket végzett, amely feltárta, hogy az érzelmi állapotok meghatározzák a betegségek kialakulását, és befolyásolják a gyógyulási folyamatokat. Vizsgálatai összefüggést mutattak a kibillent egyensúly és a belekben fennálló kóros folyamatok között. A kóros folyamatok megfékezésére, hamarosan úgynevezett bélnozódákat fejlesztett ki, amelyek megtisztították és tisztán is tartották a beleket. Egyre szélesebb körben alkalmazták sikeresen a gyógyításban, és személyét elismerték, tisztelték a szakmában.
Munkásságára nagy hatást gyakorolt Samuel Hahnemann (1755-1843) a homeopátia felfedezőjének tanai. A homeopátia megismerésével Edward Bach még elszántabb volt abban, hogy az emberek kezébe adhasson olyan szelíd gyógymódot, amely teljesen természetes és az egyéni jellemzőkre szabható. Hitt abban, hogy a betegség megjelenése nem csupán fizikai tünetek összessége. A betegség kialakulását okozhatja, egyrészt a személyiség és lélek közötti konfliktus, másrészt, amikor az ember másokkal helytelenül viselkedik.
A Bach virágterápia egyensúlyba hoz
Kötelességének érezte, hogy a diagnosztizálás során feltárja, és megbeszélje az okokat mely a betegség kialakulásához vezetett. Az együttérzése kiapadhatatlan forrásként táplálta az embereket, és a hibák kijavításához is bátorítást adott.
A finom egyensúly kialakításáért pedig mindenkinek magának kell vállalnia a felelőséget. A gyógyítás folyamán erre a tényre is felhívta a hozzáforduló embertársai figyelmét.
A bach virágterápia rendszer kidolgozásához figyelembe vette az összes olyan érzelmi állapotot, mely egyensúlyvesztéssel jár. Több éves munkája során megtalálta azokat a növényeket, (37+1) melyek harmonizálják a 7 csoportba sorolt lelkiállapotokat.
Összehasonlította a virágeszenciák és a nozódák szervezetre gyakorolt hatását, és nem talált különbséget közöttük. A gyógyításhoz ezután kizárólag a virágeszenciákat alkalmazta. Halála után kellő alapossággal kiképzett asszisztensei folytatták munkáját. A mai napig tanfolyamokat szerveznek, tanácsadást végeznek, kiadványaikkal népszerűsítik.
A megalkotott rendszerének sikerét mutatja, hogy a világon széles körben elterjedt, és nagy népszerűségnek örvend.